A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink elfogadásával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

Süti beállítások Adatvédelmi tájékoztató

Az alábbiakban szabályozhatja a sütiket:

Funkcionális sütik
Ezek a cookie-k növelik az oldal funkcionalitását azáltal, hogy néhány információt tárolnak az Ön beállításairól. Ilyen például a weboldalon kitöltött adatok megőrzése.

Statisztikai sütik
Ezek a cookie-k segítenek bennünket abban, hogy értékeljük weboldalunk teljesítményét, fejlesszük a tapasztalatok alapján az Ön felhasználói élményét.

Közösségi média és marketing sütik
Az Ön böngészési szokásaira, érdeklődési körére vonatkozó adatokat gyűjtő - jellemzően harmadik féltől származó – sütik, amelyek a személyre szabott reklámok megjelenítését teszik lehetővé.

Tájékoztatjuk, hogy a választás eltárolásához egy cookie-t kell használnunk, hogy kegközelebb is emékezzünk, ha ebben a böngészőben nyitja meg weboldalunkat.

Részletek a Cookie-k kezeléséről...

www.vizetrendelek.hu - Markunion KFT gyorsrendeléses weboldala - Azonnali információ kérése, munkanapokon 8:30-16.30 -ig: +36 70 6300 336
információ
Markunion Kft.

“Behalunk, nehogy belehaljunk!”2019-08-05

Nagyszabású figyelemfelkeltő akciót szervezett július végén a Friday for Future nevű környezetvédő szervezet. A magyarul behalásnak elkeresztelt (angolul: die in) demonstráció célja, hogy sok ember egyszerre lefekszik egy adott helyen, a halált imitálva. A cél, hogy felhívják valamire a figyelmet, amiből nagy baj lehet. Ez esetben a klímaváltozásra és annak várható következményeire. A behalásnak ezúttal a Szabadság híd adott helyszínt, a behalók pedig jobbára fiatalok voltak. Mintha ők jobban értenék, éreznék, hogy mekkora a baj.

“Behalunk, nehogy belehaljunk!”

A klímaváltozás kicsit olyan, mint a nyugdíjrendszer átalakulása. Mindkettőről sokat hallani. A többség pedig meghallgatja - de olyan igazán nem hiszi el. Mert az ember már csak ilyen. Amikor a jövőt próbáljuk megjósolni, hajlamosak vagyunk a múlt tapasztalataira támaszkodni. Régen is voltak viharok, volt meleg is. És ha eddig volt nyugdíj, csak lesz ezután is. Az ember már csak ilyen. Nem véletlenül épül megannyi katasztrófafilm ugyanarra a klisére: jön a hibbant tudós és farkast kiált, de a főszereplőn kívül senki nem hisz neki. Mi pedig ülünk a moziban, nézzük a filmet és arra gondolunk: hogy lehetnek ennyire hülyék?

Vajon a mi mozinkat is nézi valaki? Aki most ugyanerre gondol? Oka lenne rá. Mostanra már elég sokan kiabálják, hogy baj lesz. De nem hiszünk nekik. Olyan még sosem volt, hogy ne lett volna valahogy. Ismerős, ugye? Ez a strucc jelmondata, amit a fejével a homokban ismételget.

Hát, valahogy tényleg lesz. A hajléktalanok többsége is túlél valahogy. De megelégszünk ezzel? Nem számít, hogyan lesz a “valahogy”? Úgy tekintünk majd rá, hogy ez elkerülhetetlen volt? Na, ez pedig a nézők jelmondata. Akik csak nézik, mi történik az életben és fel sem merül bennük, hogy alakíthatnák is azt. Nézőnek lenni az életben ugyan kényelmes, de piszkosul hálátlan szerep. Mert a mozijegy itt időarányos: minél tovább néző valaki, annál többe kerül.

De miért olyan sok a néző? Kényelemből? Lustaságból? Felelőtlenségből? Mindegyikben van igazság, de egyik sem a valódi válasz. Valójában jóhiszeműségből. Az emberek azt feltételezik, hogy vannak illetékesek, akiknek az a dolga, hogy megoldják ezt a problémát. Tegyük hozzá gyorsan: a feltételezés jogos. A tévedés ott van benne, hogy ebben a problémában mindannyian illetékesek vagyunk. Nincs olyan, hogy “az illetékesek”. MI vagyunk az illetékesek. Egyrészt azért, mert a probléma annyira kiterjedt, másrészt pedig azért, mert a probléma annyira sürgető. Ha jön az ár, akkor sem mutogathatunk kizárólag a katasztrófavédelemre.

De tényleg akkora a baj? Nem. A baj valójában sokkal nagyobb. Azok, akiknek kicsit nagyobb rálátásuk van a helyzetre, nem véletlenül kongatják 7/24-ben a vészharangot. A Föld élővilága egy nagyon kifinomult és komplex rendszer, ami épp az összeomlás előtt áll. Hogy mi lesz, ha összeomlik? Trópusi viharok, jégeső jégeső hátán. Áramszünetek, vízhiány, éhinség. Drasztikusan megnövekedő bűnözés, fosztogatások, kijárási tilalom, a katonaság bevonása a rendfenntartásba. Ja, nem Afrikában. Itt, Magyarországon.

Hogy ez nem történhet meg? Emberek milliói hitték ugyanezt az I. világháború előtt. Aztán, alig két évtizeddel később, a II. világháború előtt is. Mert az ember márcsak ilyen. Másokkal, máskor talán megtörtént. De velem nem fog.

Ezért haltak be a fiatalok a Szabadság hídon. Nem azért, hogy készüljünk fel a katasztrófára. Azért, hogy nézzünk szembe a lehetőségével. Mert ha szembenézünk vele, akkor még mindig elkerülhető. De ahhoz szembe kell nézni vele. Nem a rémüldözés a lényeg, hanem az, hogy megnézzük, mit tudunk tenni, aztán megtesszük. Például nem veszünk PET palackos ásványvizet. Mert a PET palack tényleg olyan, mint a dögvész. És egy pici kényelmetlenség árán többet tehetünk, mint gondolnánk. Szerezzünk be kulacsot, üzemeljünk be víztisztítót vagy béreljünk egy ballonos vízadagolót. Tegyünk valamit, amit a lehetőségeink megengednek - csak tegyünk valamit!